- [Főoldal]
- [Termékek]
- [Szerviz]
- [Rendezvények]
- [Interaktív]
- [Hol tud vásárolni]
Mikor váltsunk át 1 millió eurót? Nos, nem hiszem, hogy napi problémával állunk itt szemben, de ha ma váltanánk át akkor cca. 280 millió forintot kaphatnánk érte, nyáron ellenben csak 230 milliót ért volna ugyanezen összeg. Meggondolandó tehát az időzítés, főképp, ha lenne annyi pénzünk. Idén akár lehet is.
De hogyan?
A Dewalt a 2004-Es csavarbehajtó verseny sikerén felbuzdulva idén új nemzetközi versennyel jelentkezik, amelynek fődíja
1 millió euró. (Tán még pókeren sem lehet ennyit nyerni mostanában.) A verseny lényege, hogy bárki, „aki elmúlott már kiskorúnak lenni” jelentkezhet a versenyre, ahol 5 db csavart egy rögzített fadarabba a lehető legkevesebb idő alatt kell becsavarni, természetesen egy előzőleg gondosan lemerített Dewalt akkus csavarbehajtóval.(Na jó, hazudtam. Az akku fel lesz töltve púposra!) Itt a 16 kiválasztott már egymás ellen küzd és a csavarok behajtási ideje alapján áll fel a helyezés. A díjak nagyon pazarnak tűnnek: – természetesen Dewalt szerszámok – részvétel a Yamaha csapat motortesztjén – 2010-es VIP MOTO GP belépő, amelyek az istállóba is bejutást biztosítanak – egy Renault teherautó tele Dewalt szerszámokkal, 1millió euró, amelyhez azonban némi szerencsére is szükség lesz. A nyertes természetesen egy Dewalt szerszámmal egy csavarbehajtós kombinált feladatban is jól kell teljesítsen, és ha nem egy pici szerencse is mellé áll, gazdagabb lesz közel 300 millió forinttal. Mikor lehet a hazai selejtezőkön részt venni? Idén tavasszal a Dewalt egy roadshow keretében országjárásra indul (hasonlóan a tavalyi roadshow-hoz), az ország 10 nagyobb városát érintve Nyíregyházától Szombathelyig, ahol a legújabb eszközök bemutatása és akciós vásárlási lehetőségen túl az 1 millió eurós díjazású verseny területi döntőire is sor kerül. A Dewalt roadshow pontos helyszíneiről és időpontjairól Hamarossan. Bővebb információ (angol nyelven):
Egy országból csak egy jut tovább, aki a legjobb idővel rendelkezik.Mivel a verseny párhuzamosan folyik Európában és néhány Ázsiai és Afrikai országban, így 16 fő juthat be a Valenciai döntőbe, amely „véletlenül” a MOTO GP utolsó futamával egy időben kerül megrendezésre.
www.dewalt.eu/millioneuro
